Nézd meg az anyját, vedd el a lányát! - szól a régi mondás. Vajon mennyi mindent árulnak el rólunk a genetikailag velünk született külsőségeink. Az orrunk, szemünk formája, avagy a testalkat, a lábunk hosszúsága vagy rövidsége. Hogy alma, vagy körte, esetleg egyik sem, csak amolyan hortobágyi pusztaság két vakond dúrással szívtájékon. Valóban ezen múlna? 

Van egy teóriám, miszerint a női kéz sokkal inkább elmondja, hogy milyen lelket, temperamentumot rejt a női test. A kezemet csak amolyan tenyeres talpas kéznek hívom. Hosszú ujjaim vannak, hosszúkás, szépen ívelt körmökkel. Mégis, ha a kezeimre nézek, sokszor az jut szembe, hogy olyanok mintha éppen most kopasztottak volna meg húsz csirkét vagy éppen fejték volna meg Riskát, az udvar tehenét. Erőt sugároz, amely sokszor sütemény illatú, mert szeret tésztát dagasztani, süteményt sütni. Az ujjaim munkáról mesélnek. Olyanok, mint az édesanyámé vagy nagyanyámé. Jómagam soha nem fejtem tehenet, a tyúkpucolás sem mindennapi hobbim, mégis a genetika visszaüt az ujjaimban. Családom nőtagjai viharokat megjárt, erős asszonyok. Nagyanyám egész gyerekkoromban korán kelt, tehenet fejt, majd délben már rotyogott a frissen vágott kakaspaprikás a sparhelten. Anyám, korán kelő, rohanó asszony, aki hajnalban főz, majd rohan a munkába. Egyedül nevelt, szilaj határozottsággal, a bánatát kemény páncéllal rejtve. Apai nagyanyám sokat sütött, a sütemény készítés a betevőt adta. Ezt az örökséget hordozzák az ujjaim, a kezem formája. A kéz, ami mindenhez félelem nélkül és határozottsággal nyúl. A kezem tükrözi a személyiségemet, a személyiségem benne él a kezeim munkájában.

Bringáslány keze karcsú, törékeny. Ujjai hosszúak, körmei formásak és törékenyek. A családjáról nem sokat tudok, de valószínűleg az ő családjában is megtalálható ez a finom metszésű, lágyságot sugárzó kézforma. És a kezeire nézve a lelkét látom. Vicces, bújós, bohókás lány. Az élet viharai könnyen megtépázzák, bánatát teljességében megéli, nem rejtegeti. Ahogyan a körmei is betöredeznek, amikor a lelkét valaki megtöri.

És ott az arisztokrata kéz, a kedvencem. Mindig ilyen kézre vágytam, ám az égi úr formás, ámde tehenészlány kézzel ajándékozott meg. Az arisztokrata kéz nemes. Mozdulatai kecsesek, nincs benne kapkodás, mohóság. Van egy óvodás koromból megmaradt barátnőm, az ő kezei ilyenek. Szülei mindig felső középosztálybeliek voltak, anyuka tanítónéni, apuka mérnök. Jól éltek, anyukának mindig madárfészekre emlékeztető, tökéletesen megkomponált frizurája volt, apuka pedig elegáns öltönyben járt. Én imádtam gyerekként az utcán, porban játszani, a ház mögötti fészerben a nagyapán amolyan hercegnői kastélyt alakított ki nekünk. Én azt mindig gondosan takarítottam, porból, sárból vacsorát főztem, míg az említett barátnőm egyenes derékkal ült a rönkökből rögtönzött ülőgarnitúrán és kecsesen kortyolgatta a képzeletbeli teát. Ha ma felnőttként ránézek, egy nőies, egyenes tartású arisztokrata nőt látok, akinek tökéletes kiegészítői azok a kecses kacsók.

Persze ne feledkezzünk meg a rövid ujjú, kicsi kezű nőtársainkról sem.  Ahogyan a teremtő megspórolta az ujjak hosszát, sokszor úgy kaptak az önbizalomból is kevesebbet. Gyakran keserű emlék rontja generációkon keresztül a nőiesség megélését. A kivételek mindig erősítik a szabályt, de elmélkedésemet pont az egyik ismerősöm kezei ihlették. Kicsi, finom bőrű kezei rövid ujjakban végződnek, amelyeknek apró, kerek körmök az ékei. Belső bizonytalanságát kemény kisugárzással és vicces öniróniával leplezi. Szíve hatalmas, mégis a jóságát védekező ösztönnel rejti örök elégedetlenség mögé. Nehéz közel férkőzni hozzá,  mégis a fáradtság jutalma hatalmas, törődő szeretet. Az apró kezek, a szunnyadó, rejtőzködő, és csak haloványan pislogó belső Istennő látható letéteményesei.

Persze, ezek akár lehetnének általánosítások is. Ennek ellenére érdemes a szem fürkészése mellett a kezekre is vetni némi pillantást. Mert ahogyan a test átalakul idővel, a szem ráncosodik, megereszkedik a szemhéj, a kéz a ráncok ellenére is marad ugyanaz a forma, ugyanaz az érintést adó, ami volt és marad is. 

Évekkel ezelőtt készíttettem egy fotósorozatot a harmincharmadik születésnapomra. Talán a nőiességem elfogadásához kellett, talán a komfortzónám kitágításához vagy csak egy emléket akartam mielőtt a melleim a hasamat fogják verdesni- mégis, ha ma megnézem azokat a képeket, azt látom, hogy a testünk változhat, de azok a kezek ma is úgy tartják a világomat, mint akkor. Az őseim öröksége, tapasztalata ott él bennük és mindent elárulnak rólam!

Hölgyeim, kezeket elő és induljon a lelki és történelmi utazás! Fedezzük fel az ujjakban rejlő családi titkokat, a generációs örökséget. És ha mindez nem lenne elég, akkor halkan jegyzem meg:  a jósasszonyok sem véletlenül a kezekből olvasták ki a titkainkat!